Az alcímben alkalmazott "Bologna Hungaricum" kifejezés nem saját találmány. Elsőként Antal Jánostól, az Általános Vállalkozási Főiskola főigazgatójától hallottam, de nagyon igaznak tartom.

Igen, elrontottuk a többciklusú képzési szerkezet bevezetését. Ebben szerintem már mindenki egyetért. (Arra azért szeretném felhívni a figyelmet, hogy a Bologna-folyamat jelentősen több mint a többciklusú képzési szerkezet bevezetése!) 2003-2005 között elég nagy tempó volt diktálva, főleg politikai okokból, igaz előtte pedig ellustálkodta a felsőoktatás a dolgot. Mivel a bevezetési folyamat az alapképzésekre koncentrált és nem foglalkozott érdemben a ráépülő mesterképzésekre, mindenki mindenhova megpróbálta belerakni minden ismeretet. Oktatáspolitikai irányból az elsődleges elvárás a szakok számának csökkentése volt, ennek eredménye a rengeteg szakirány és specializáció.

Teljesen természetes, hogy a tudományos továbbképzést (is) célzó képzések megfelelő tudományos alapozást igényelnek. Az is igaz, hogy nem feltétlenül van szükség nagy létszámban ilyen képzésen tanuló hallgatókra.

Teljesen természetes, hogy a közvetlenül a munkaerőpiac számára képző szakok esetében sokkal nagyobb az igény az alkalmazható, gyakorlati jellegű tudásra.

A közös alapozás mindkettőt tönkre teszi (tette). Miként lehet kimászni a helyzetből? Radikális, de nem előzmény nélküli döntésekkel.

Javaslat

Válasszuk szét határozottan

a) az akadémiai jellegű,

b) az alkalmazott jellegű

c) a művészeti jellegű

d) a hitéleti

képzéseket. Az akadémiai jellegű képzések célja elsősorban a tudományos továbbképzés, illetve az elméleti jellegű ismeretket átadása. Az alkalmazott jellegű képzések esetében a cél a munkaerőpiacon alkalmazható szakmai ismeretek átadása. A művészeti jellegű és a hitéleti képzések célja egyértelmű.

Az akadémiai jellegű képzések elsősorban osztatlan képzések (tehát érettségit követően mester-fokozatig lehet eljutni). Természetesen nem feltétlenül van egy képzési területen akadémiai jellegű képzés. Az agrár, a műszaki, az egészségügyi területen nagyon is el tudom képzelni ezek hiányát. Megfontolandó például a biológus, a vegyész, a fizikus, a matematikus képzés, a néprajz, az ókori nyelvek és kultúrák vagy például az alkalmazott közgazdaságtan, gazdaságelemzés szakok ide sorolása. Az osztatlan képzésként megszervezett akadémiai jellegű képzések esetében megfontolandónak tartom az átlépés lehetőségének előzetes meghatározását, feltételinek kidolgozását. Biztos, hogy nem minden felvett hallgató lesz alkalmas ezekre a képzésekre. Ugyancsak meghatározandó az alapképzés utáni akadémiai jellegű továbbtanulás lehetőségének és feltételeinek meghatározása. Nem kell egy alkalmazott jellegű alapfokozat birtokában megengedni az akadémiai jellegű továbbtanulást. Meg kell határozni a tudást és kompetenciát, aminek birtokában be lehet lépni.

Az alkalmazott jellegű képzések osztott és osztatlan képzések. Tipikus példa a mérnöki, az agár, a jogi és igazgatási, a pedagógus képzés vagy például az üzleti jellegű gazdasági képzések (pénzügy és számvitel, gazdálkodás és menedzsment stb.). Az alkalmazott jellegű alapképzések után megszervezhető a mesterképzés is. Elképzelhető a finn példa, ahol van alkalmazott jellegű mesterképzés; ami előtt néhány évet a szakmában kell eltölteni. Egyes osztatlan alkalmazott jellegű (például a mérnöki, orvosi, jogászi) képzések esetében meg kell fontolni, hogy a tényleges tudományos képzés (azaz a doktori képzés) bemeneti oldalára kell-e további szakmai ismeret, vagy az alkalmazott jellegű képzést követően automatikus a belépés lehetősége.

Következmények

Látni kell, hogy a képzések szétválasztása bizonyos képzéseket kiemel a tömeges képzés köréből. Az akadémiai jellegű képzésekre biztosan nincs szükség nagy tömegek számára. Ez nem jelenti azt, hogy az alkalmazott jellegű képzések csak tömegképzések lehetnének, itt is meg van a helye az elitképzésnek (erről bővebben egy másik bejegyzésben).

Látni kell azt is, hogy a képzések két nagy csoportjára más és más szabályok alkalmazandóak, azonban így ezek meghatározhatók, betartathatóak. Ilyen például annak kérdése, hogy kik tanítsanak a képzéseken. Az alkalmazott jellegű képzések esetében például nagyobb arányban elfogadhatók szerintem a gyakorlati szakemberek, akkor is, ha nincs tudományos fokozatuk. Szerintem elképzelhető például, hogy tanítás-módszertanból több alkalmazható ismeretet lehet megkapni egy szakmáját hosszú évtizedek óta gyakorló vezetőpedagógustól, mint attól, aki iskolát legfeljebb 1-2 éven át látott belülről, de kiváló kutató. Igaz lehet ez a gyakorló bíróra, ügyvédre, ügyészre és még sok más szakemberre. Természetesen nem a tudományosan megalapozott vagy elméleti jellegű tudás átadását kell a gyakorlati szakemberekre bízni, de megvan nekik is a nem elhanyagolható szerepük.

Látni kell azt is, hogy a felvételi és a finanszírozási rendszerben is figyelemmel kell lenni ezekre a felosztásokra.

Helyesnek tartanám, ha az akadémiai jellegű képzésekre csak és kizárólag szóbeli felvételi alkalmazásával lehetne bejutni, míg az alkalmazott jellegű képzéseknél elfogadhatónak tartanám a felvételi vizsgát is és az érettségi vizsga alapján történő bejutást is (a bemeneti oldalról és a finanszírozásról egy másik bejegyzést írok majd).

Nagyon provokatív felvetés

Elképzelhetőnek tartom, hogy van egy negyedik csoport is. Ezek esetében nem lehet egyértelműen definiálni, hogy a képzés célja akadémiai vagy alkalmazott jellegű. Az öt leteléshez nekem sincs (most) bátorságom, de lehet, hogy másnak van.