Azt gondolom itt az ideje erősen vitatható kérdésekről beszélni (na jó, írni).
A felsőoktatás szereplői között rendszeresen előkerül a regionalitás,a regionális beiskolázás elősegítésének kérdése. Ennek oka az, hogy a vidéki felsőoktatási intézmények úgy érzik, ez segítené őket több hallgatóhoz jutni.
A felsőoktatás szereplői között rendszeres téma a nem állami intézmények részesülése a felsőoktatási piacból, mivel a vidéki főiskolák úgy gondolták, hogy a magán intézmények viszik el előlük a hallgatókat.
Tudni kell, hogy a 2007-ben bevezetett felvételi rendszer szerint a a legjobb hallgatók az általuk megjelölt helyre kerülnek be, nem volt leosztott intézményi államilag támogatott férőhely. Az intézmények által felvehető hallgatók számát kizárólag a kapacitásuk és az általuk megállapított minőségi küszöb határozta meg.
Nézzük a tényeket az államilag támogatott körben a 2006. és a 2012. évi általános felvételi eljárást, kizárólag az alapképzés, osztatlan képzés és felsőfokú szakképzést figyelembe véve.
| képzőhely | fenntartó | 2006 / A | 2012 / A | ||
| fő | arány | fő | arány | ||
| Nem budapesti képzési hely | állami intézmény | 35237 | 61,5 % | 20704 | 54,5 % |
| nem állami intézmény | 1837 | 3,2 % | 854 | 2,2 % | |
| Budapesti képzési hely | állami intézmény | 17235 | 30,1 % | 15786 | 41,5 % |
| nem állami intézmény | 2988 | 5,2% | 666 | 1,8 % | |
Mint látható, a budapesti állami intézmények tarolták a "piacot", 10 százalékponttal növelve részesedésüket (amennyiben a finanszírozási formától eltekintünk, hasonló növekedést tapasztalunk).
Ennek több oka van. Az egyik minden bizonnyal az, hogy maga a társadalom Budapest-központú. A jelentkezők, a szülők úgy gondolják, hogy Budapesten tanulva nagyobb az esély az elhelyezkedésre, az érvényesülésre.
Mindeközben az állami oldal nem akarta illetve nem tudta megakadályozni a budapesti intézmények létszámnövekedését. A kapacitás-akkreditáció folyamatában több módszert is bevetettünk, de nem sikerült gátat szabni a növekedésnek. Az állam, mint fenntartó, pedig nem korlátozta az intézményeket (pedig szerintem lett volna és ma is lenn rá joga).
A kérdés természetesen az, hogy az állami intézményi körben, az államnak kell-e korlátoznia az egyes képzőhelyeket.
Néhány (akár egymásnak is ellentmondó) szempont:
- Amennyiben szinte korlátlanul lehet növelni egyes képzőhelyek hallgatói létszámát, akkor más képzőhelyeken nem lesz hallgató.
- Miért ne dönthetnének a jelentkezők arról, hogy hol akarnak tanulni, ahol nem akarnak tanulni, azt a képzőhelyet szüntessük meg.
- Az államnak feladata, hogy működtesse a felsőoktatási képzést adott településeken, mivel ezeknek a képzőhelyeknek nem csak az oktatás a feladata, hanem más társadalompolitikai feladatot is ellátnak.
- Amennyiben a jelentkezők nagyon alacsony pontszámmal bejuthatnak a különböző képzési helyekre, akkor az a jelentkezők jelentkezését képzőhely-fenntartási szempontból nehéz befolyásolni.
Van még jó néhány szempont, gondolat, amit figyelembe lehet venni.
Saját vélemény
Véleményem szerint az államnak, mint fenntartónak korlátoznia kell az intézményekbe felvehető létszámot, biztosítania kell saját intézmény-rendszerében az egészséges eloszlást. Erre adminisztratív eszköze van, fenntartóként szabályozhatja a saját intézményeibe felvehető létszámot.
A nagy kérdés természetesen az, hogy miként és hogyan. Erről egy következő írásban...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.