A lemorzsolódás mértékét nem ismerjük.
Nem csak azért nem, mert azt sem tisztáztuk, hogy ki morzsolódik le. Erre még vélhetőleg egyszerű a válasz: aki záróvizsga letétele nélkül abbahagyja tanulmányait.
Erre vonatkozóan akkor lennének adataink, amennyiben a FIR (a felsőoktatási információs rendszer) - amelynek feladata, hogy minden a felsőoktatásban tanulmányokat folytató hallgatóról tárolja, hogy ki ő, milyen képzésen tanul, hogyan került oda, hogyan fejezte be azt stb. - teljesen fel lenne töltve adatokkal és elkezdhetnénk ezeket elemezni. Ez azonban nincs így, nincsen teljesen feltöltve.
Honnan veszik mégis a lemorzsolódási arány adatait? Nem tudom, egyet tudok elképzelni. A felvett és a végzett hallgatók adatainak összevetéséből.
Aki ismeri a felsőoktatást, az tudja, hogy más az 1990-es évek közepén is jellemző volt az a hallgatói magatartás, hogy a végleges elbocsátás veszélyét kivédendő a hallgató ismét jelentkezett ugyanarra a képzésre. Tekintettel, hogy a (mondjuk) két évvel korábbi eredményét figyelembe lehetett venni, ennek alapján újra felvették és folytatta ott, ahol abbahagyatták vele. Ma is ugyanez a helyzet. A felvett hallgató ismét felvételizik, akár újra fel is veszik ugyanarra a képzésre, csak ezúttal államilag támogatott képzésre, míg korábban önfinanszírozó volt a képzése. Esetleg felvételizik a hallgató egy képzésre, fel is veszik, de végül nem iratkozik be, mert mégsem testszik, mert külföldre ment stb.
Ilyen és hasonló esetek torzítják a felvett és végzett hallgatók adatainak összevetését.
Miként torzítaná a "hány hallgató tanul a felsőoktatásban?" kérdés vizsgálatát, ha csak a felvett hallgatók számából indulnánk ki.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.